
A függőbetegségekről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy modern dolgok, régen az ilyesmivel az embereknek nem volt gondja. Ennél nagyobbat nem is nagyon tévedhetnénk, hiszen amióta léteznek bódító szerek, azóta vannak olyanok, akik képtelenek nekik ellenállni, a rabjává válnak. Vannak, amiket már az ókor óra ismerünk, mint a kender vagy az ópium, de az alkohol még ennél is sokkal régebb óta ismert. Hogy a pontos eredete hol lehet, senki sem tudja, de első írásos emlékeink egyike is egy korai sörrecept volt. Az ital ellazít, felvidít, feledteti a gondokat – sokan ezt keresik benne. Csakhogy ez nem mindig igaz. Néha még inkább elmélyíti, elmérgesíti a problémát, illetve újakat teremt helyette. De megoldást semmiképpen sem kínál. Ha valaki túlzásba viszi a fogyasztását, akár a saját halálát is okozhatja, illetve ha huzamosabb ideig teszi ki magát a hatásának, függőbetegség, alkoholizmus is kialakulhat. Ennek leküzdésében segíthet rengeteget a https://felepulok.hu oldala, és az ott bemutatott alkoholelvonó program. Continue reading » Az alkoholizmusból igenis fel lehet épülni, ha akarjuk.