Zene füleimnek, ha meghallom, hogy napelem inverterről van szó.

Szponzorált tartalom

napelem inverter
napelem inverter

Így hatott rám a zene gyerekkoromban

Mindig is imádtam a zenét, már gyerekként nagyon élveztem, ha körülvett a zeneszó. Ebből szerencsére nem volt hiány, ugyanis olyan családban nőttem fel, akik nagyon szerették a zenét. Nagymamám mindig énekelt, amikor gyerek voltam, az ő altatóira aludtam el mindig esténként. Unokatesóim pedig egytől egyig zenélnek, egyikük fuvolázik, a másik szaxofonozik, a harmadik pedig zongorázik. Illetve a legkisebb unokatesóm énekel is, amit nagyon szoktam élvezni, mert nekem is van némi közöm az énekléshez. Ezért ki is szoktuk használni az alkalmakat, és amikor találkozunk, akkor sokat énekelünk együtt. Mindketten klasszikus zenét tanulunk, ezért az alapműveltségünk is közös. Mostanában a Schubert és Mendelssohn dalokat kezdjük el felfedezni magunknak, és nagyon élvezzük a közös próbákat.

Jól is esik néha zeneszóval kikapcsolódni, mostanában ugyanis bőven van mit csinálnunk odahaza. A szüleim ugyanis nemrég a fejükbe vették, hogy szeretnék felújítani a régi családi házunkat. Ezzel természetesen semmi probléma sincs, sőt, kifejezetten bátorítom őket erre, mert elég régi a ház. Bőven van mit kicserélni, felépíteni rajta. A legújabb ötlet a részükről azonban az volt, hogy telepítsünk napelemeket. Na, erre azért egy pillanatra megállt bennem az ütő! A napelem ugyanis, bár hosszútávra szól, rendkívül költséges beruházás, és nagy odafigyelést igényel a telepítése. A szüleim azonban kifejezetten tájékozottnak tűntek a témában, mert nem tudtam olyan kérdést feltenni, amire ne tudtak volna válaszolni. Sőt, mi több, rengeteg olyan új információt is átadtak, amit korábban nem is tudtam a napelemes rendszerek telepítésével kapcsolatban. Az egyik legfontosabb ilyen új ismeretanyag a számomra például az volt, hogy hogyan is működik a napelemes rendszer valójában.

Napelemre lesz szükségünk a családi házunkban

Olyan könnyű ugyanis elképzelni, hogy az ember csak felszereli a napelemeket a tetőre, és már készen is van minden! Bárcsak így lenne – a helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb. Ahhoz ugyanis, hogy a napelemes rendszer csatlakozni tudjon az otthoni, hálózati áramra, napelem inverterre is szükség van. A tetőre telepített napelemek önmagukban ugyanis csak arra képesek, hogy a Napból érkező sugarakat befogadják. Ez az energia azonban önmagában még nem felhasználható az otthoni közegben. A napelemek által termelt áramot ugyanis legfeljebb az akkumulátorban lehet tárolni. Ezért van szükség a napelem inverterre, hogy biztosítsa az áram hálózatra csatlakozását és otthoni felhasználását.

Ahogyan azonban a napelemek telepítéséhez is körültekintő felmérés és megelőző számítások szükségesek, ugyanúgy a napelem inverter kiválasztásához is körültekintően kel eljárnunk. Fontos tisztában lenni azzal, mi is az éves energia fogyasztásunk – ettől függ ugyanis, hogy mekkora napelem inverterre lesz szükségünk. Például, ha 4kW az éves elektromos áram fogyasztás, akkor egy 3 kW-os inverter már képes megfelelően ellátni a rendszert. Ehhez azonban nagyon fontos, hogy konzultáljunk hozzáértő energetikai szakemberrel! Ha ugyanis a elszámoljuk az inverter méretét és nem lesz elegendő az inverter nagysága az igényeink kielégítésére, egy esetleg bővítés aztán nagyon sokba fájhat!

Napelem inverter – zene füleimnek!

Egy szó mint száz, a szüleim olyan részletességgel és lelkesedéssel magyarázták a napelemes rendszerek és a napelem inverter témakörét, hogy a lelkesedésük a beszélgetés végére egészen átragadt rám is. Most már meg vagyok győződve róla, hogy nagyon jó ötlet a napelemes rendszer kiépítése a szülői házban. És ha valaki ne adj’ isten a napelem invertereket kezdi el emlegetni, az olyan érzés, mintha a kedvenc dalom indulna el a háttérben!