Nosztalgiázni indultunk, rátaláltunk a megoldásra.

Szponzorált tartalom

szűrő bolt
szűrő bolt

Gyerekkoromban, sőt a fiatalabb éveimben is fontos szerepet töltött be a Petőfi Csarnok Budapesten, vagy ahogy mindenki hívta, a PeCsa. Rengeteg koncertet buliztam itt végig a barátaimmal, illetve nem egyszer voltam itt író – olvasó találkozón is. Emlékszem az első ilyen alkalomra, nagy izgalommal utaztam fel a fővárosba, hiszen ez nekem vidéki lányként nagy dolognak számított. Nem csak az odajutás volt izgalmas, hanem az is, hogyan fogunk tudni a fővárosban tájékozódni, hiszen nem ismertük az ottani tömegközlekedést. Segítséget ugyan nem kértünk volna, hiszen nagylányoknak éreztük magunkat. Szerencsére minden különösebb probléma nélkül eltaláltunk oda, és találkozhattunk tinikori könyveink kedvenc írónőjével. Mára ugyan az épület le lett már bontva, de még mindig szép emlékeket őrzök erről a helyről.

Az egyik délután épp arrafelé sétáltam, ahol régebben a Petőfi csarnok állt, amikor is egy új boltra lettem figyelmes. Ez azért történt meg, mert egy szűrő bolt volt, ahol olyan dolgokat árultak pont, ami kellett az autómba, ugyanis nemrég meghibásodott. Nagyon sajnáltam a dolgot, de sajnos az üzletbe nem volt időm bemenni, de megjegyeztem a cég nevét, és reménykedtem benne, hogy van az interneten webshopjuk is. Szerencsére nem kellett csalódnom ezzel kapcsolatban. A weboldaluk az olajwebshop.hu volt, ahol rengeteg fajta termék közül lehet válogatni, ki – ki aszerint, mire van leginkább szüksége.

Érett az autómban egy olajcsere, mert aggódtam, hogy az előző túl régóta van bent. Korábban nem értettem, hogy egyáltalán miért is kell olaj az autóba, amíg az egyik barátom, aki nagy szakértő autók terén, el nem magyarázta. Az autóban az alkatrészek folyamatosan súrlódnak egymáson, és kell egy olyan anyag, aminek segítségével nem kopnak el, erre használják a motorolajat. Ennek folyamatosan kell keringenie a rendszerben, erre hozták létre az olajszűrőt. Ennek nem csupán annyi a funkciója, hogy megakadályozza a szennyezések áramlását, hanem a mai modern szűrők már úgy vannak kitalálva, hogy akkor is keringjen az olaj az autó belsejében, ha a szűrő el van tömítődve. Végiggondoltam a dolgot, és arra is rájöttem, hogy bizony nem ártana egy szűrőcsere sem, hiszen ha már egy terméket veszek, akkor a másik nem számít már. Az olajszűrők közül egy lengyel gyártmányra esett a választásom, mert egy nagyon megbízható darabnak tűnt. Hiszen a leírásban azt olvashattam, hogy a Filtron gyárban nagyon pontos és precíz eszközök készülnek, nem hiába beszállítói többek között a BMW és a Mercedes vállalatnak is. Ezeknek köszönhetően a lengyel cég 2016 óta már a Mann Hummel cégcsoport tagja, amiket fel is tüntet termékeinek csomagolásán.

Meggyőzött teljesen minden, amit olvastam, így eldöntöttem, hogy megrendelem a kiválasztott termékeket, hogy az autóm minél jobban, minél tovább tudjon működni. Az is nagyon tetszett, hogy megtudtam, hogy a Filtron szűrők egy megbízható adatbázissal rendelkeznek, és szinte minden autóval kapcsolatban kínálnak alternatív megoldásokat. Amikor elvittem a termékeket a szerelőhöz, azt mondta, hogy nagyon jól választottam márkát és webshopot, mert ő is szokott rendelni onnan, ahonnan én is rendeltem. Eddig még sosem volt problémája velük, a kiszállítás is mindig rendben ment. Az autómban azóta ezek a termékek tökéletesen működnek, így mindenkinek csak ajánlani tudom az olajwebshop.hu – t. Szerencse volt, hogy azon a bizonyos napon megláttam a PeCsa mellett a boltjukat.