Gondolkodtál már azon, hogy hol köss lakásbiztosítást?

Szponzorált tartalom

lakásbiztosítás
lakásbiztosítás

A lakásbiztosítás sajnos nem olyan, mint az autóbiztosítás, nem kötelező kötni, de mindenképpen ajánlott. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor igencsak jól tud jönni bármilyen segítség.

A lakásbiztosítás attól függően, hogy mire terjed ki, fizet azért, ha valamilyen kár éri a lakást.

Természetesen nem fizet mindenre, szóval, akinek lakásbiztosítása van, annak nem éri meg felégetni az egészet, hogy hirtelen pénzhez jusson. Mindig érdemes tisztában lennünk azzal, hogy mire terjed ki a biztosításunk, milyen károkat áll, és hogyan tudjuk ezt érvényesíteni.

Sokan vannak, akiknek van lakásbiztosításuk, de fogalmuk sincsen arról, hogy mire terjed ki, vagy, hogy melyik biztosítónál van, mikor kötötték. Sokan még azt sem tudják, mennyit fizetnek érte éves szinten, hiszen automatikusan kerül levonásra a számlájukról.

Pedig mindenképpen érdemes ezzel tisztában lenni, hiszen, ha nem tudjuk, milyen konstrukcióban vagyunk, akkor azt sem tudjuk, hogy megéri-e másra váltani.

Sokan vannak, akik hosszú évekig nem aktualizálják a lakásbiztosításukat, 20 évig ugyanazt a konstrukciót fizetik, pedig már rég egy másikat kellett volna kötniük.

A piac folyamatosan változik, igaz ez a lakásbiztosításra is. Folyamatosan új konstrukciókat vezetnek be a cégek, nő a biztosítók, a biztosítások száma és résen kell lennünk, hogy igazán jó ajánlatokat fogjunk ki.

Olyan ez, mint a bankszámla. Érdemes minden évben megnézni, milyen csomagok vannak, hiszen, ha nem akarunk elavult, régi csomagot vagy biztosítást, akkor célszerű újat kötni.

A bankszámla csomagok folyton változnak, mindig nőnek és csökkennek a számlavezetési és egyéb díjak, így érdemes minden évben váltani, hogy ne fizessünk túl sokat.

A lakásbiztosítás is nagyjából ilyen, minden évben változnak, ezért érdemes minden évben újat kötni belőle, már ha van értelme.

Most azért vagyok ennyire benne ebben a témában, mert rá kellett jönnöm, hogy a szüleimnek már 15 éve teljesen ugyanaz a biztosításuk, és megnéztem a feltételeket, már elég idejétmúlt.

Maga a lakásbiztosítás dolog akkor jött fel, amikor éppen egy koncerten voltunk, és az egyik barátnőm mesélte – tőle hallottam a pannonsafe.hu-ról -, hogy egy házibuli alkalmával úgy döntöttek, hogy sültkrumplit fognak készíteni. De mikor a hideg krumplit a forró olajba öntötték, kifröccsent az olaj, a gáztűzhelyre, úgyhogy elég magasra csapott a láng, leégett a függöny, nekik pedig ki kellett törni az ablakot, hogy kijussanak az égő konyhából.

A tűzoltók is kijöttek, szerencsére nagyobb volt az ijedtség, mint maga a tűz, de nagyon be voltak pánikolva, hogy mit fog szólni a főbérlő a kis mutatványukhoz és mennyibe is fog ez kerülni nekik.

Mint kiderült, az egész kis kalandot fizeti a biztosítás, ezért nem kellett semmit sem fizetniük, csak a festékeket, amivel újrafestették a konyhát, és vettek egy új függönyt is, olcsón megúszták.

Ekkor gondoltam bele, hogy mennyire kiszámíthatatlanok a balesetek, a szüleim is egyre feledékenyebbek és bármikor történhet valami előre nem látható baleset velük.

Ezért felkerestük a www.pannonsafe.hu oldalt, ahol lakásbiztosításokat is lehet kötni a nyugdíj megtakarítások és kötelező biztosítások mellett.

Itt mindig a legjobb ajánlatokat lehet megkötni, hiszen a cég rengeteg neves biztosítóval és bankkal van kapcsolatban.

Abban segítenek, hogy az ügyfeleik biztosan megtalálják a számukra legelőnyösebb biztosítást.

Ha biztosításról van szó, mindenkinek egyéniek az igényei, de nem nagyon vannak egyénre szabható biztosítások.

A Pannon-Safe lakásbiztosítás kalkulátor pedig ebben segít, igyekszik a sok biztosítás közül megtalálni azt, ami leginkább az egyén igényeire van szabva. Tulajdonképpen itt összehozzák a piacot az egyéni preferenciákkal.

Nagyon jó kis oldal, mindenféle biztosítást lehet itt kötni. Sokkal egyszerűbb egy ilyen, a Pannon-Safe oldalán is található lakásbiztosítás kalkulátorral dolgozni, mint egyenként végig nézni az egyes bankok és biztosítók ajánlatát. Azzal rengeteg munka van. Sok olyan cég van egyébként, akik maguk keresik fel az ügyfeleket, hogy nem szeretnének-e váltani. Ezekkel is lehet biztosítást kötni, de én nem ajánlom, csak akkor, ha előtte pontosan megnéztük, milyen más lehetőségeink vannak, nehogy egy drága, de kedvezőtlen biztosítást kössünk végül.

A biztosítások hosszú időre szólnak, és komoly jelentőségük van. Ezért kell mindig alaposan átgondolni, hogy pontosan mit szeretnénk védeni és mennyire komplex biztosítást szeretnénk. Alaposan át kell gondolnunk azokat a helyzeteket, amikben sérülhet a lakásunk és érdemes azon gondolkozni, hogy mihez kezdenénk abban a helyzetben.

Szerintem az, ha mindig átnézzük a biztosításainkat és bankszámla díjainkat, sok spórolást jelenthet, hiszen ezek, a folyamatosan megújuló csomagok szinte minden évben valamilyen kedvezménnyel járnak, érdemes ezekre pedig lecsapni, akár a Pannon-Safe oldal segítségével is.