Szabadulós játék Debrecen csapatépítésnek.

Szponzorált tartalom

szabadulós játék debrecen

A legtöbb munkahelyen már foglalkoznak azzal is, hogy a munkatársak és vezetők jobban megismerhessék egymást, ezzel együtt hatékonyabbá tegyék az együttműködést. Mi erre a legjobb megoldás? Mondjuk egy szórakoztató FLOW szabadulós játék Debrecen városában, ahol nem csak jól érezhetik magukat a résztvevők, hanem megtanulhatnak jobban, hatékonyabban együtt dolgozni egy feladaton! Három pálya elérhető, mindegyik más és más helyszínen játszódik, különleges környezetben. Az izgalmas szabadulós játék Debrecen esetében garantáltan megmozgatja a fantáziát, az agyat, hiszen amellett, hogy egy mondhatni elvarázsolt helyszínen találják magukat a játékosok, megkapva a flowt, a sikeres együttműködést erősíti, fejleszti. 

A Misztikus Keleten pálya egy korhű kolostort idéz, ahol meghatározott mennyiségű szimbólumot kell összegyűjteni, megtalálni. A három közül ez a legnehezebb feladatsor, de a másik kettővel egy kicsit könnyebb dolga lesz a résztvevőknek. A Szent Grál esetében egy középkori kastélyból kell kimenekíteni a Grált, míg a titkos katonai bázis pálya esetében egy titkos vegyi fegyver összetevőit kell megtalálni és kijuttatni. Ha tervezitek, de még nem döntöttétek el, mi legyen a csapatépítő helyszíne, akkor izgalmas kalandokkal vár titeket a szabadulós játék Debrecen városában, ahol biztos, hogy megtaláljátok a flowt!