A sótalanítás helyenként nagyon fontos.

sótalanítás
sótalanítás

Több iparág esetében elvárás, hogy a víznek, mellyel dolgoznak, minél inkább sótalanítottnak és ioncseréltnek kell lennie. Ezzel azt lehet elérni, hogy az ilyen víz a lehető legkisebb elektromos vezetési tulajdonsággal rendelkezzen. Hogy ilyen vizet elő lehessen állítani, ahhoz az kell, hogy a sótalanítás elvégzéséhez rendelkezésre álljon részben kevertágyas, egyoszlopos ioncserélő berendezés, melyben kétkomponensű kevert műgyantatöltet van, s amit azt biztosítja, hogy a vízben lévő anionok és kationok minél inkább el tudjanak tűnni. A sótalanítás során tehát az ebben közreműködő berendezések fő eleme az az ioncserélő műgyantatöltet lesz, mely képes a vízben lévő szinte összes oldott anyagot eltávolítani. Az anionok és kationok megkötnek a gyantában, miután a víz átfolyt a berendezésen. A sótalanítás addig fog működni, az ioncsere addig áll fenn, amíg a gyanta le nem merül; ha már telített lesz sókkal, akkor egyértelműen ki kell cserélni a töltetet. Szerencsére a töltet regenerálására is lehetőség van hosszú távon, így aztán nem keletkezik veszélyes hulladék, mellyel mindenképpen kezdeni kellene valamit. Fontos, hogy a berendezéssel nem kezelhető mikrobiológiailag szennyezett vagy ismeretlen eredetű víz!